Földrengés


Földrengés:

Földrengésről akkor beszélünk, ha a föld felszínén és belsejében mozgások, hullámzások keletkeznek. A kitörési helyet epicentrumnak nevezzük. A világon két földrengési öv van, az egyik a Csendes-óceáni, a másik a Földközi-tengeren át Ázsiáig húzódó öv, mely övek szélessége néhány száz, hosszúsága több ezer km. Hazánk egyik övbe sem tartozik, de kisebb rengések előfordulnak.

Jó, ha tudja:

- a földrengések erősségét a Richter-skála (9 fokozat) és a Mercali skála (12 fokozat) szerint adják meg,
- hazánk történetének legnagyobb földrengései 1763-ban Komáromban, és 1911-ben Kecskeméten a Mcs szerint 9-es erősségű földrengések voltak,
- az utóbbi ötven év legjelentősebb földrengése 1956-ban Dunaharasztin a Mcs szerint 8 fokú erősségű volt, melynek még kb. 180 kisebb erősségű utórengése volt,
- legutóbb a Balaton-felvidéken volt nagyobb földrengés, ami 1985. 08. 25-én Berhida és Peremarton térségében következett be a Mcs szerint 7 fokos rengéssel, emberéletben nem esett kár, az épületekben azonban jelentős kár keletkezett,
- a történelmi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol ilyen erősségű földrengés előfordulhat, ott a jövőben is várható hasonló rengés.

Az alapvető magatartási szabályok földrengéskor a következők:

- Hagyja el az épületet! A liftet ne használja!
- Védje a fejét, arcát, szemét és szükség esetén a szabad bőrfelületét is! Nedves ruhával védekezhet a gázok és a füst ellen!
-  Ne késlekedjen az állatok vagy fontos értékei mentésével, mert az életébe kerülhet!
- Az út közepén, és ne a járdán haladjon!
- Ha nem tudja elhagyni az épületet, zárja el a gázt, oltsa ki a nyílt lángot! Próbáljon az ablakból jelzést adni, hogy ki tudják menteni! Kapcsolja be a rádiót, TV-t, figyeljen a külső tájékoztatásra, hangosbeszélőre, szirénára, informálja a szomszédokat is!
- Ha tűz keletkezik, próbálja azonnal eloltani, lokalizálni!
- Védje magát az esetleg lehulló tárgyak ellen! Keressen menedéket az épület szilárd belső helyiségeiben, akár egy erős asztal alatt, kerülje a dőlésveszélyes tárgyak közelségét.