Tudatos biztonság - pályázati felhívás


A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség „Tudatos biztonság” címmel játékot hirdet a nukleáris biztonsággal kapcsolatos lakosságvédelmi ismeretek bővítése céljából.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A „TUDATOS BIZTONSÁG” JÁTÉKHOZ

 

A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség „Tudatos biztonság” címmel játékot hirdet a nukleáris biztonsággal kapcsolatos lakosságvédelmi ismeretek bővítése céljából.

 

Hivatalos játékszabályzat és részvételi feltételek

1. A JÁTÉKBAN VALÓ RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI

1.1. A Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség (címe: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3.) által szervezett („Szervező”) „Tudatos biztonság” elnevezésű játékban („Játék”) kizárólag Foktő, Géderlak, Kalocsa, Uszód, Bátya, Dunapataj és Fajsz települések általános- és középiskolák végzős osztályai („Játékos”) vehetnek részt.

1.1.1. Játékos az 1. számú mellékletként szereplő jelentkezési lapot kitölti, a Szervező hivatalos e-mail címére elküldi, majd

1.1.2. a Szervezővel egyeztetett időpontban, iskolai tanóra keretében 45’ időtartamban lehetőséget biztosít a Szervező által tartott nukleáris biztonsággal kapcsolatos lakosságvédelmi előadás megtartására, és

1.1.3. helyben helyesen kitölti a Weboldalon vagy Rajongói oldalon közzétett kvízt, és

1.1.4. megadja valós adatait: település, iskola, osztály, osztályfőnök neve, és

1.1.5. az így kitöltött űrlapot a helyszínen átadja a Szervezőnek (a továbbiakban együttesen: ”Pályázat”).

1.2. Csak az a Pályázat minősül érvényesnek, amelyben az előzőekben felsoroltak mindegyike helyesen teljesül, valamint a Játékos jelezte, hogy elfogadja a játék szabályait.

1.3. Egy Játékos a Játék teljes időtartama alatt egyszer jogosult pályázni.

1.4. A Játékosok az oktatási intézmény hivatalos e-mail címéről küldött kitöltött pályázati lap útján kerülnek azonosításra, így az e-mail cím esetleges változásaiból eredő, a Szervező érdekkörén kívül eső, technikai problémákért (különösen, de nem kizárólag e-mail cím törlése, elérhetetlensége) Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli.

1.5. A Szervező a nem valós adatokat megadó vagy a Játékszabályzat feltételeinek bármely okból nem megfelelő Játékosokat a Játékból kizárhatja.

1.6. A Játékból – a Szervező megítélése alapján – kizárásra kerülhetnek azok a Játékosok, akik a Játék szellemével ellentétesen vesznek részt a játékban.

 

2. A JÁTÉK IDŐTARTAMA

A Játék időtartama: 2017. november 6. 00:00 – 2018. március 30. 24:00.

3. A JÁTÉK MENETE

3.1 Az 1.1.5. pontban leírt feltételek megvalósulásakor a Szervező Nyugtát állít ki a Játékon való indulásról.

3.2. A díjak sorsolása

3.2.1. A Játék végén a Szervező valamennyi olyan, a Játék teljes időtartama alatt Nyugta ellenében átvett érvényes Pályázat közül, a Szervező legalább 2 vezetőségi tagjának jelenlétében, a véletlenszerűség elvének eleget téve – dobozból húzással – kisorsolja a díjak nyerteseit.

3.2.2. A Szervező a díjak sorsolásán 2-2 (kettő-kettő) db tartaléknyertes Pályázatot sorsol ki. A tartaléknyertesek a kihúzás sorrendjében válnak jogosulttá a díjra amennyiben a díj nyertes vagy az előttük álló díj tartaléknyertes Pályázata bármely okból érvénytelen, vagy a nyertes vagy az előttük álló tartaléknyertes a Játékból a Pályázatával összefüggő egyéb okból kizárásra kerül. A tartaléknyertesekre egyebekben a nyertesekre vonatkozó rendelkezések irányadóak.

 3.2.3. A sorsolás időpontja: 2018. április 6. 14:00 óra. A sorsolás helyszíne: 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3, IV. emelet 423. számú iroda. A sorsolás nyilvános.

4. NYEREMÉNYEK, NYERTESEK ÉRTESÍTÉSE, NYEREMÉNYEK ÁTADÁSA

4.1. Nyeremények

A Játékban a következő nyereményeket lehet megnyerni:

  • az általános iskolai Pályázók közül 1 Nyertes 5 kg (50 db100 gr-os kiszerelésű) Milka csokoládét.
  • a középiskolai Pályázók közül 1 Nyertes 5 kg (50 db 100 gr-os kiszerelésű) Milka csokoládét.

4.1.2. A Nyeremények másra át nem ruházhatóak, és készpénzre át nem válthatóak.

4.2. Nyertesek

4.2.1. A díjak nyertesei a Szervező által a 3.2. pont szerint kisorsolt érvényes Pályázatot beküldő Játékos.

4.3. A nyertes értesítése

4.3.1 A nyertes Játékosokat a Szervező e-mailben vagy telefonon értesíti a regisztráció során megadott elérhetőségeiken az adott nyerő hét utolsó napját illetve a fődíj sorsolás napját követő 5 munkanapon belül (”Értesítés”).

4.3.2. Szabályos értesítésnek minősül, amennyiben Szervező igazolni tudja, hogy az e-mailt a megadott e-mail címre elküldte. A kézbesítésért a Szervezőt semmilyen felelősség nem terheli. A nyertes Játékos köteles az Értesítést e-mail esetén az Értesítés kiküldését követő 5 munkanapon belül a Szervező részére válasz e-mailben visszaigazolni. Amennyiben a nyertes a jelen pontban írt határidőt elmulasztja, a Pályázata kizárásra kerül, és Szervező tartaléknyertest jelöl ki.

4.4. A nyeremények átvételének módja és feltételei:

4.4.1. A díjakat a Szervező személyesen adja át a nyertes játékosoknak előre egyeztetett időpontban és helyszínen.

4.4.2. Amennyiben a nyertes Játékos nyereményét az előre egyeztetett időpontban nem veszi át, azzal eláll a nyereménytől.

5. KÖLTSÉGEK

A Játék felmerülő költségei (pl. az előadás, vagy a nyeremény átadásának helyszínére történő utazás költségei) a Szervezőt terhelik.

 6. ADATVÉDELEM, SZEMÉLYHEZ FŰZŐDŐ JOGOK

6.1. A Játékban való részvétel és a Játékban történő részvétellel kapcsolatos adatszolgáltatás önkéntes.

6.2. Azok, akik a Játékban részt vesznek, tudomásul veszik és kifejezetten hozzájárulnak ahhoz, hogy

6.2.1. a Szervező, mint adatkezelő a megadott adataikat a Játékkal összefüggésben, a Játék időtartama alatt kapcsolattartás és adminisztráció céljából kezelje, illetve feldolgozza;

6.2.2 a Szervező minden további feltétel és ellenérték nélkül nyilvánosságra hozza az 1.1.2 pontban nevesített előadásról készült tudósítást és képfelvételeket (különösen a bacs.katasztrofavedelem.hu/polgari-vedelmi-szovetseg honlapon és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség Facebook oldalán);

6.2.3. a nyeremény átadásáról minden további feltétel és ellenérték nélkül kép-, hangfelvétel is készüljön, az eseményről szóló tudósítást a Szervező nyilvánosságra hozza (különösen a bacs.katasztrofavedelem.hu/polgari-vedelmi-szovetseg honlapon és a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség Facebook oldalán);

6.2.4. Szervező a szolgáltatásainak ajánlásában minden további külön hozzájárulás és ellenszolgáltatás nélkül akár egészében, akár részleteiben idő- és térbeli korlátozás nélkül felhasználja a Játékról szóló tudósítást.

6.2.5. részvételükkel minden tekintetben, kifejezetten elfogadják a Játékszabályzat minden rendelkezését.

6.3. A Játékos tudomásul veszi, hogy a Játékból való kizáráshoz vezet, ha a Játék lebonyolításához szükséges adatok törlését a nyeremény átadása előtt kérelmezi.

 

7. VEGYES RENDELKEZÉSEK

7.1. A Pályázatok hiányosságáért/hibájáért (pl. névelírás, címelírás, téves vagy nem valós adat feltüntetése stb.), a Nyeremények kézbesítésének – Szervező érdekkörén kívül eső – elmaradásáért vagy késedelméért, ill. a kézbesítés során keletkezett károkért a Szervező semmilyen felelősséget nem vállal.

7.2. A Szervező a Nyeremény tekintetében minőségi felelősséget nem vállal, a nyertes ilyen igényét jogszabályi keretek között a Nyeremény gyártójával, illetve forgalmazójával szemben érvényesítheti.

7.3. A Szervező kizárja a felelősségét minden, a kozeplok@vipmail.hu e-mail címet, illetve az azt működtető szervert ért külső, ún. SQL támadások, meghibásodás estére. Tehát amennyiben az e-mail címet, illetve szervert vagy a kiszolgáló hálózatot ért támadás folytán a játékosok téves rendszerüzeneteket kapnak, úgy ezen esetekre a Szervező semminemű felelősséget nem vállal.

7.4. Szervező kizárja a felelősségét az e-mail cím rajta kívülálló okokból történő meghibásodásáért, amely időtartam alatt az elérhetőség nem vagy korlátozottan használható, ugyanakkor haladéktalanul megtesz minden szükséges intézkedést annak érdekében, hogy a hiba okát mielőbb feltárja, illetve megszüntesse.

7.5. A Szervező fenntartja a jogot, hogy a Játék feltételeit tartalmazó jelen Játékszabályzatot indokolás nélkül bármikor módosítsa, ide értve azt is, hogy a Játékot előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor felfüggessze vagy megszüntesse előre nem látható kivételes körülmények felmerülése esetén. Az erre vonatkozó tájékoztatást a Szervező a Játék egyéb közleményeivel azonos nyilvánosságot biztosítva közzéteszi.

7.6. A Játékkal kapcsolatban jogi út kizárva. A Játékról további információ a bacs.katasztrofavedelem.hu/polgari-vedelmi-szovetseg oldalon található.

KVÍZ a "Tudatos Biztonság" játékhoz

Jelentkezési lap