Több mint 400 településen, 140 ezer hektáron folytatódik a szúnyoggyérítés

2020. augusztus 03. 13:36

Augusztus első hetében is az elmúlt hetekhez hasonló intenzitással csökkentik a szakemberek a szúnyogok számát. Az országos tisztifőorvos egyedi engedélyének köszönhetően a legjelentősebb szúnyogártalommal sújtott térségekben légi kezelésekkel egészítik ki a földi gyérítéseket. A két módszer váltva történő alkalmazása révén minden érintett terület elérhetővé vált, de légi kezeléseket továbbra is csak indokolt esetben, szakértők által meghatározott térségekben végeznek.

A következő napokban a Duna mentén a Szigetközben, Komárom, Dunaújváros, Szekszárd, Baja és Mohács térségében, valamint a főváros egyes kerületeiben védekeznek földi módszerrel a kifejlett szúnyogok ellen. Lárvatenyészőhelyek elszórtan, kisebb területen vannak jelen, ezeket szintén földi úton kezelik. Békés és Csongrád-Csanád megyében, továbbá Sopron térségében szintén földi kezeléseket terveznek a szakemberek, légi gyérítésre Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar megyében, továbbá Szolnok térségében kerül sor. A Tisza-tó településein a még mindig jelentős szúnyogártalom miatt mindkét eljárást alkalmazni fogják.

A szúnyoglárvák elleni védekezéshez biológiai úton előállított készítményeket használnak, a baktérium által termelt speciális fehérjekészítményt közvetlenül a vízbe juttatják, az alkalmazott dózisban az csak a szúnyoglárvákra hat. A kifejlett szúnyogok elleni kémiai készítmény a mezőgazdaságban is elterjedt, jól ismert piretroid típusú hatóanyagot tartalmaz. A szúnyogok érzékeny rovarok, így az ellenük való védekezéshez szükséges hatóanyagból hektáronként kevesebb mint egy grammot kell kijuttatni. A készítmény melegvérűekre, emberre és háziállatokra nem jelent veszélyt, hatására csak az érzékenyebb rovarok pusztulnak el. Elővigyázatosságból az érintett területeken bejelentett méhészeket értesítik a kezelések pontos időpontjáról, az önkormányzatok pedig a lakosságot tájékoztatják. A szúnyogirtások heti programja a katasztrófavédelem honlapján megtalálható.

A meleg időjárás következtében számos szúnyogtenyészőhely kiszáradt, de a lakókörnyezetünkben így is maradhattak pocsolyák, ház körüli vízgyülemek, madáritatók, amelyeket nem lehet szervezetten kezelni. Ezekben a meleg időben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a csípőszúnyogok, ezért érdemes felszámolni őket. A szúnyogok számát csökkentő ház körüli teendőkről a Nemzeti Népegészségügyi Központ tájékoztatói az alábbi linkeken érhetők el:

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_plakat.html

https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/WN_lakossagi_tajekoztato/szunyog_tajekoztato.html


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap