Taroltak az országos versenyen a kiskunmajsai diákok

2015. április 27. 15:12

2015. április 24-25. között rendezték meg Budapesten, a Városligetben a Felmenő Rendszerű Katasztrófavédelmi Ifjúsági Verseny Országos Döntőjét, ahol középiskolai korcsoportban a Bács-Kiskun megyei „Aranycsapat” I. helyezést és az általános iskolai korcsoportban az „Aranyosok” csapata a II. helyezést érte el.

A két kiskunmajsai csapat a verseny során végig egyenletes, kimagasló teljesítményt nyújtott. A versenyzőknek 8 állomáson kellett bizonyítani tudásukat, ahol kiemelt figyelmet kapott a Huszár és a Hunor mentőszervezetek tevékenységének ismerete, a tűzoltóismeretek és a szerelési gyakorlatok. Ezen kívül számot adtak tudásukról az ár- és belvíz, helyi vízkárelhárítás témában is. A résztvevőknek fel kellett ismerniük a zagyszivattyú alkatrészeit, ismertetniük kellett annak működését és használatát, majd az általuk töltött homokzsákokkal buzgárt kellett elfogniuk. Az elméleti versenyszámok között helyet kapott a térképismeret és tájékozódás, a tájolóhasználat, szögbemérés, 4 nagy tavunk viharjelző rendszerének részletes ismerete. Az activity szabályainak betartásával iparbiztonsági szakkifejezéseket kellett kitalálni, bárcákat felismerni, majd egy leragasztott gázálarcban végig menni egy labirintuson egy csapattársuk szóbeli irányításával. Az elsősegély nyújtási állomáson egy szimulált vegyi baleset eszméletlen sérültjét látták el a diákok, akit védőruhában hoztak ki a szennyezett területről, majd szakszerűen ellátták és a mentőket hívták.

Az állomásokon egyaránt pontozták a szakszerűséget, az elméleti tudást, és a gyakorlati feladatok végrehajtásának gyorsaságát.

A gyerekek és a felkészítők hosszú, lelkiismeretes munkája meghozta a gyümölcsét. A középiskolai kategóriában a kiskunmajsai Aranycsapat megőrizte tavalyi első helyét, megnyerte az országos bajnokságot. Az aranyérmen kívül megkapták a Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság serlegét, valamint ismét hazahozhatták a vándorkupát, immár másodszorra.

Az általános iskolai kategóriában nagyon szoros versenyben az Aranyosok csapata ezüstérmet szerzett. Ők is megkapták az Magyar Polgári Védelmi Szövetség és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság serlegét. A csapat megkapta továbbá a Rádiós Segélyhívó Infokommunikációs Országos Egyesület különdíját is, ugyanis az egyesület állomásán ők teljesítettek a legszínvonalasabban.

A díjakat dr. Endrődi István tű. ezredes, a Magyar Polgári Védelmi Szövetség országos elnöke és dr. Tóth Ferenc tű. dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság országos polgári védelmi főfelügyelője adta át.

Az általános iskolai korcsoport, teljes nevén Aranyosok- Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség, Kiskunmajsa tagjai: Elek Lotti, Harcsa-Pintér Alexandra, Rabi Eszter, és Szekeres Viktória.

A középiskolai korcsoport, teljes nevén az Aranycsapat - Kiskunmajsa Önkéntes Tűzoltó Egyesület – Megyei Polgári Védelmi Szövetség, Kiskunmajsa tagjai: Á. Fúrús András, Bartus József, Hunyadi Ármin, Szűcs Alexa és Zsán-Klucsó Patrik.

Felkészítőik: Faludi Éva, Lakatos Tamás, Harkai Gábor, Krizsánné Trója Dolli, valamint Szűcs Ágnes.

Gratulálunk a kiskunmajsai gyerekek és felkészítőik újabb sikeréhez, hiszen az elmúlt 5 évben az országos döntőkön egy IX. helyezést, három II. helyezést és kettő I. helyezést értek el.

 

Fotó: Lakatos Tamás


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap