Bács-Kiskun megyéből Borota település csatlakozott a katasztrófavédelem ellátási területéhez

2020. január 13. 08:08

Az év elejével a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszó és Komlóska, valamint a Bács-Kiskun megyei Borota településsel bővült a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezetének ellátási területe. Az együtt hétezer lakost számláló három településen háromezer kémény működik, amelyek tisztítását és rendszeres időszaki ellenőrzését 2020-ban már a katasztrófavédelem szakemberei végzik. A változást mindhárom településen a korábbi közszolgáltatói szerződés lejárta tette indokolttá.

Ezzel a változással Borsod-Abaúj-Zemplén megye 281 településén, illetve Bács-Kiskun megye 112 településén a katasztrófavédelem a lakosság körében a kéményseprőipari szolgáltató. Az ellenőrzésen kívül a szakemberek fontos feladata a lakosság tájékoztatása és a figyelemfelhívás arra, hogy csak biztonságos fűtési rendszert használjanak. Ennek elengedhetetlen feltétele a fűtőberendezések rendszeres karbantartása, a kémények műszaki állapotának rendszeres felülvizsgálata és a feltárt hibák mielőbbi, szakszerű kijavíttatása. 

Az égéstermék-elvezetők ellenőrzése a magánytulajdonú ingatlanokban ingyenes. Fontos figyelni arra, hogy kötelező és törvényben meghatározott gyakoriságú kéményseprői sormunkát már csak a társasházakban és lakásszövetkezeti ingatlanokban végeznek a szakemberek, a családi házakhoz kizárólag a lakók előzetes igénylése alapján, egyeztetett időpontban érkeznek. 

A katasztrófavédelem kéményseprőjének házhoz hívását a http://kemenysepres.katasztrofavedelem.hu/ugyfelszolgalat linken, időpontfoglalással lehet kezdeményezni.

Az év eleji változással a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervének ellátási területe 2675 településre bővült. 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap