Pályázaton nyert felszerelések a Bács-Kiskun megyei önkénteseknek

2020. október 14. 09:28

Az idén ismét hétszázmillió forintnyi támogatást oszthatott szét a katasztrófavédelem az országban működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között, emellett külön forrásra az önkormányzati tűzoltóságok is pályázhattak. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pályázatán Bács-Kiskun megyéből harminckilenc önkéntes tűzoltó egyesület, hat önkéntes mentőcsoport és kilenc önkormányzati tűzoltóság pályázott sikeresen. A járványhelyzetre való tekintettel az elnyert felszereléseket, berendezéseket, védőeszközöket nem ünnepélyes rendezvényen, hanem szűkebb keretek között vehetik át az érintettek.

Az összesen majdnem félmilliárd forintot érő eszközöket a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság központilag szerezte be és osztja szét az érintett szervezetek között. Az önkéntesek és az önkormányzati tűzoltóságok a többi között védőeszközöket, tűzoltó készülékeket, nyomó- és szívóoldali felszereléseket, kéziszerszámokat, szakfelszereléseket, tűzoltótechnikai és műszaki mentési eszközöket, jelző- és világítóberendezéseket, EDR-rádiókat és tartozékaikat vehetik át. A kiosztott felszerelések között a vágásbiztos öltözékek, benzinmotoros láncfűrészek, hidraulikus feszítővágók, légzőkészülékek, védőkesztyűk és -sisakok, sugárcsövek, valamint tömlők éppúgy megtalálhatók, mint a gyorsdarabolók, magassági ágvágók, búvár- és zagyszivattyúk, különböző létrák, illetve a kereső- és kézilámpák.

Az egyesületek támogatása és folyamatos fejlesztése nagyon fontos szakmai feladat. A tűzoltóságok és a megyei igazgatóság személyi állománya rendszeres szakképzéssel segíti az egyesületi tagok szakmai felkészítését. A pályázaton nyert mentő tűzvédelmi felszerelések az önkéntes tűzoltóknál közvetlenül szolgálják a megye lakosainak védelmét. Az eszközök és a képzés nagymértékben segíti az egyesületi tűzoltók elsődleges beavatkozásának hatékonyságát, biztonságosságát és szakszerűségét. A tűzoltó egyesületi tevékenység több mint150 éves múltra tekint vissza az országban. Bács-Kiskun megyében is számos régi, nagy hagyománnyal rendelkező tűzoltó egyesület létezik, melyek tűzvédelmi szerepe az adott településen meghatározó. A tűzoltó egyesületek olyan különleges társadalmi szervezetek, melyekben lelkes és elhivatott önkéntesek szabadidejükben tüzet oltanak, műszaki mentést hajtanak végre röviden fogalmazva, segítenek a bajbajutott embertársaikon. A tapasztalatok szerint a helyszínhez való közelségük okán gyors kiérkezéssel és beavatkozással számos tüzet tudtak már megfékezni mielőtt az kiterjedhetett volna környezetére, ezzel jelentős értéket sikerült megmenteniük. A tűzoltó egyesületek az állampolgárok segítésén túl fontos közösségszervező, értékteremtő szerepet töltenek be, jó példát mutatva és mintát adva a fiataloknak. A szülők jó helyen tudhatják gyermekeiket a tűzoltó egyesületeknél. Érdekes, hasznos és gyakorlatias dolgokat tanulnak meg, amely ismeret nagymértékben elősegíti az önmagukról és másokról való gondoskodás, valamint a másokért való önzetlen tenni akarás képességét, a felelős gondolkodást.

A katasztrófavédelem rendszerében a tűzoltó egyesületek mellett, azokhoz sokszor szorosan kacsolódva, évről évre egyre fontosabb szerepet kapnak az önkéntes mentőszervezetek. A mentőszervezetek megalakítása nyolc évvel ezelőtt kezdődött meg. Bács-Kiskun megyében már megyei, járási és települési szinten is minősített csapatok támogatják a hivatásos katasztrófavédelmi egységek munkáját. A valós veszélyekre reagálni képes, speciális képességekkel bíró mentőszervezetek szükséges védőfelszereléssel, eszközökkel való ellátása, továbbá a felkészített szervezetek műveletekben történő alkalmazása és képességeik továbbfejlesztése az elmúlt évek alatt kiemelt fontosságú feladattá vált. A pályázat az önkéntes mentőszervezetek tevékenységéhez szükséges technikai eszközök beszerzésére, a működési költségek finanszírozására, a védőruházattal való ellátásra, valamint a mentőszervezet tagjai oktatásának, vizsgáztatásának támogatására nyújt lehetőséget a központi költségvetésből.

 

Fotó: Illusztráció - Bács-Kiskun MKI

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap