Határozott, biztos tudás a siker záloga

. .

Immár 25. alkalommal mérhették össze tudásukat a megye fiataljai - általános és középiskolások - a felmenő rendszerű katasztrófavédelmi ifjúsági verseny Bács-Kiskun megyei döntőjében április 12-én, Ágasegyházán. A korábbi évekhez hasonlóan több száz versenyző érkezett a katasztrófavédelmi kirendeltségeken, hivatásos tűzoltó-parancsnokságokon - az elmúlt héten - megrendezett helyi versenyekre. A helyi megmérettetéseken első helyezést elérő csapatok egy igen komoly és összetett pályán bizonyíthatták felkészültségüket a megyei fordulón.

A versenyzőket és a felkészítőket Farkasné Fazekas Mária tű. mk. alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő köszöntette és bemutatta az állomásparancsnokokat. A technikai értekezlet keretében ismertette a verseny szabályait, majd a csapatok elfoglalták helyüket a kihúzott sorszámuknak megfelelő versenyállomásokon.

A tizennégy csapat felkészült, ám a versenyhelyzet okozta drukk miatt izgatott tagjaira tizennégy állomáshelyen elméleti és gyakorlati feladatok vártak.  A teljesítendő feladatokat, feladványokat a szervezők a diákok életkori sajátosságainak figyelembevételével állították össze. A versenycsapatok tagjai a felkészítő tanárok, tűzoltóparancsnokok lelkiismeretes iránymutatásával, szabadidejüket nem kímélve – tanítási órák után és hétvégéiken is – fáradhatatlanul készültek a helyi versenyekre, majd a továbbjutók a megyei próbatételre. A diákok a felkészülés során számos olyan veszélyhelyzeti ismerettel gazdagodnak, melyeket a mindennapi életük során használni tudnak, ezzel is erősítve a magukról és társaikról való gondoskodás képességét és a felelősségteljes gondolkodásukat.

A tesztlap kitöltésekor a katasztrófavédelmi, a tűzoltósági, a polgári védelmi és az iparbiztonsági szakterületek témaköreit felölelő kérdéseket kellett megválaszolniuk a fiataloknak. A második állomáshelyen a vízkárelhárítási és lakosságvédelmi ismereteik alapján kellett bejelölniük térképen az elöntött területet, meg kellett nevezni a veszélyeztetett települést és fel kellett sorolni öt szükséges lakosságvédelmi intézkedéstípust. A következő helyszínen azok a diákok voltak előnyben, akik helyesen sajátították el az ideiglenes védmű készítés fogásait, a homokzsákok megtöltését és azok szakszerű elhelyezését, hiszen egy ellennyomó medence építése volt a feladat. A környezetvédelemnek is jutott szerep a versenyen, a negyedik állomáson a versenyzőknek a szelektív hulladékgyűjtés szabályainak megfelelően kellett a hulladékot szétválogatni, majd „mocsárjárással” jutottak el a fák közé kifeszített kötélhez, melyen lajhármászásba végighaladtak. A szimulált veszélyes anyagot szállító jármű baleseti helyszínén be kellett tudni azonosítani az anyagot, felsorolni a helyes magatartási szabályokat ebben a helyzetben, valamint tájékoztatást adni a beavatkozók részére. A hatodik állomáson közlekedésbiztonsági tesztlap kitöltése után a tanulók egy kerékpáros ügyességi feladatot hajtottak végre. A tűzoltó védőfelszerelés használata, a szakszerű tűzoltói szerelés valamint a tűz eloltása sem okozott gondot a versenyzőknek. A diákok egy feltételezett földrengés következtében a romok alá szorult sérülteket mentették és részesítették elsősegélyben. A tájékozódási képességet, a térképészeti alapfogalmak ismeretét és a tájoló helyes használatát mérte fel a helymeghatározási állomáson végrehajtott feladat. A tizenegyes állomáshelyen lazítottak egy kicsit, hiszen a Magyar Honvédséggel ismerkedtek a versenyzők. A tizenkettes állomáshelyen töltötték ki a résztvevők a Magyarország tavainak viharjelző rendszereiről megfogalmazott kérdéseket tartalmazó tesztlapot. A diákoknak negyven darab eszköz, használati tárgy fotójából húszat kellett kiválasztani, amit tartalmaznia kell a kimenekítéshez, kitelepítéshez szükséges veszélyhelyzeti csomagnak, valamint 10 igaz és 10 hamis állításból kellett kiválasztani a kitelepítés tenni- és tudnivalóit. Egy füsttel telített sátorban a menekülési útvonal felismerése, a tájékozódás és a mentés már jól ismert, de továbbra is érdekes és nehéz feladat volt.

A diákok ajándékait és díjait a Bács-Kiskun Megyei Polgári Védelmi Szövetség, a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetség, a Bács-Kiskun Megyei Polgárőr Szövetség, Ágasegyháza Önkormányzata valamint a Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület biztosította.

 

A verseny eredményei kategóriánként:

Az általános iskolás korcsoportban:

I. helyezett Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola – Mizsei Titánok csapata

II. helyezett Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola - Aranycsapat

III. helyezett Hartai Ráday Pál Általános Iskola - Vidéki vagányok

 

A középiskolás korcsoportban:

I. helyezett Kerekegyházi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság csapata

II. helyezett Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület - Aranyosok

III. helyezett Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola - Dream Time

 

 

Résztvevő csapatok:

 

Kiskunmajsai Arany János Általános Iskola - Aranycsapat

Bajmoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület - Tűz-autók

Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola - Mizsei Titánok

Hartai Ráday Pál Általános Iskola - Vidéki vagányok

Kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola csapata

Szent József Katolikus Általános Iskola - Szent József 1

Bajai Szentistváni Általános Iskola csapata

Kiskunmajsai Önkéntes Tűzoltó Egyesület - Aranyosok

Bajmoki Önkéntes Tűzoltó Egyesület- Bohémok

Bereczki Máté Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola - Dream Time

Bajai Szakképzési Centrum Kalocsai Dózsa György Szakgimnázium - Szűzoltók

Kecel Város Önkéntes Tűzoltó Egyesület csapata

Kerekegyházi Önkormányzati Tűzoltó Parancsnokság csapata

Szent Benedek Általános Iskola Középiskola - PG

 

Fotó: Kovács Andrea tű. főhadnagy


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap