Sportban is sikeresek a Bács-Kiskun megyei tűzoltók – ULTRABALATON, Turul Lépcsőfutó Bajnokság, Országos Atlétika Bajnokság
2022. június 13. 13:34
A tűzoltókra jellemző a kitartás és az akaraterő, mind a munkában, mind a sportokban. Erre jó példa a magyar tenger körüli ULTRABALATON futóversenyen, a Turul Lépcsőfutó Bajnokságon, és az Országos Atlétika Bajnokságon való részvétel egyaránt.
Kétszáztizenegy kilométer! Ennek a távnak a leküzdésére vállalkoznak azok, akik az ULTRABALATON futóversenyre beneveznek. Már több éves hagyománya van annak, hogy Bács-Kiskun megyéből érkeznek tűzoltók a versenyre. Az évek során volt, aki egykeréken, vagy kétkeréken és volt aki - természetesen - futva győzte le a kilométereket.
Szabadszállás Tűzoltóság csapata a magyar tenger körüli 211 kilométeres távnak már rutinosan vágott neki tizenhárom fős csapattal, amit 17 óra 29 perc alatt teljesítettek. Csapattagok: Huszár Barna, Kristóf András, Szőke Ádám, Sallai László, Besenyői Péter, Dr. Bérczi László, Tóth László, Vass Roland, Szőke Péter, Asbóth György, Báldy István, Bognár Lajos, Szűcs Attila, Jurászik Gábor, Dr. Báldy Zoltán Tamás.
Az „újoncokból” álló Hírös Tűzoltók csapat tagjainak a fejében 2021 nyarán - egy baráti beszélgetés közben - fogalmazódott meg az az ötlet, hogy egyszer teljesíteni kellene az ULTRABALATON-t. A csapat többsége hosszabb, rövidebb távokon már versenyzett, de az ULTRABALATON a futóközösségben szinte megkerülhetetlen kihívás. Az eredeti ötlet szerint három-négy fős csapatban gondolkodtak, de az őszi nevezési időpontig tizenegy főre duzzadt a létszám, illetve csatlakozott két bringás kísérő, akik a csapatot segítették a teljes távon. A verseny előtt volt taktikai egyeztetés és közös futás is. Két héttel a verseny előtt sajnos az egyik csapattag lemondta a versenyt, így utolsó pillanatban, de annál lelkesebben csatlakozott hozzánk András.
A verseny Balatonfüredről indult, és keleti irányban haladt a Balaton melletti kerékpárúton. Közösen rajtoltunk 11:35 órakor, majd a csapat egyik fele autóba ült, hogy a húsz kilométerre lévő váltópontra érjen, a váltócsapat pedig visszament a szállásra pihenni. Az északi parton a meleggel és a szintekkel küzdöttünk, de még így is jó tempóban haladtunk előre. Éjjel fél 12-kor Balatonlellén találkozott a két csapat. A déli parton a sötéttel és a fáradtsággal kellett megküzdenie futóinknak. Végül a tervezett 24 órás szintidő helyett 9:09-kor ismét közösen, 21 óra 8 perces idővel befutottunk a célba – mesélte Haris Regina.
A Hírös Tűzoltók csapattagok: Lengyel Katalin (tanárnő), Miklós Tamás (reptéri tűzoltó MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis), Ködmön András (tanár), Szegedi Szabolcs (szakértő), Verebélyi Balázs (Kecskeméti RK), Haris Regina tű. hadnagy, Szabó Antal tű. alezredes, Gyapjas János tű. ezredes, Komáromi Péter tű. főhadnagy, Tóth Szilárd tű. hadnagy, Szentesi Szabolcs tű. főhadnagy. A leghősiesebb biciklis kísérőink: Kis-Juhász Zsolt tű. alezredes, Gál Barna tű. alezredes.
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság által szervezett VIII. Turul Lépcsőfutó Bajnokságon közel 150 versenyző vett részt. Az indulok között volt Bács-Kiskun megyéből Kis-Juhász Zsolt tű. alezredes és Dobai Gergely tű. alezredes is. A bajnokságon kizárólag egyéniben lehetett indulni, sportfelszerelésben és tűzoltó védőfelszerelésben, négy korcsoportban női és férfi kategóriában egyaránt. Kis-Juhász Zsolt és Dobai Gergely sportfelszerelésben futottak fel a 419 lépcsőfokon.
BM OKF pontszerző Országos Atlétika Bajnokságot Szekszárdon rendezték meg. Összesen 18 megye 226 versenyzője sorakozott fel a rajtvonalon. A bajnokságon a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot egy tizenhat fős csapat képviselte. Csapattagok: Nagyné Dr. Szepesi Erika, Orbán Zsuzsanna, Hölzl Krisztina, Szegedi Kitti, Fazekas Henriett, Nagy Anett, Cselinácz János, Csernák Zsolt, Gilicze Péter, Gagyi Norbert, Kövesdi Zsolt, Torma Barnabás, Zelei Béla, Pakai Szabolcs, Szikora Tamás, Pogány Dávid.
Eredmények:
Női 100 m síkfutás IV. hely Nagyné Dr. Szepesi Erika
Női 4×200 m váltó V. hely Nagyné Dr. Szepesi Erika, Szegedi Kitti, Nagy Anett, Fazekas Henriett
Női kézigránát hajítás (35 dkg) VII. hely Hölzl Krisztina
Női 400 m síkfutás XII. hely Szegedi Kitti
Női 1 500 m síkfutás 45 év felett XII. hely Orbán Zsuzsanna
Női 1 500 m síkfutás 45 év felett XIII. hely Nagy Anett
Férfi 4×400 m váltó I. hely Torma Barnabás, Zelei Béla, Pakai Szabolcs, Szikora Tamás
Férfi súlylökés (7,26 kg) I. hely Csernák Zsolt
Férfi 100 m síkfutás II. hely Torma Barnabás
Férfi 1 500 m síkfutás 35 év felett IV. hely Cselinácz János
Férfi 400 m síkfutás IV. hely Gagyi Norbert
Férfi 1 500 m síkfutás 35 év felett V. hely Kövesdi Zsolt
Férfi kézigránát hajítás (55 dkg) V. hely Pogány Dávid
Férfi 1500 m síkfutás 35 év alatt XII. hely Gagyi Norbert
Férfi 400 m síkfutás XII. hely Kövesdi Zsolt
Férfi távolugrás XVI. hely Pogány Dávid
Férfi távolugrás XIX. hely Gilicze Péter
Gratulálunk a szép eredményekhez!