Dobogón a kiskunhalasi tűzoltók
2026. augusztus 11. 15:11
Debrecenben rendezték meg az I. DETKA Rescue Challenge elnevezésű országos tűzoltó szakmai versenyt, a Detka és az MTSE szervezésében. Az ország minden részéről érkeztek versenyzők, tizenhárom csapat nevezett a kihívásokkal teli bajnokságra.
A Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság tűzoltói is részt vettek a nem hétköznapi megmérettetésen. A feladatok végrehajtása közben megmutatkozott a jó csapatszellem, az összehangoltság és a kiváló szakmai ismeret. A versenyszámok összetettek voltak, a tűzoltók munkavégzéséhez kapcsolódó feladatokra épültek, valós és életszerű helyzetnek megfelelően.
A résztvevőknek egy komplex tűzoltási gyakorlat keretében, nehezített körülmények között kellett felkutatni és kimenteni a sérültet, valamint szakszerűen eloltani a tüzet. Ez követően egy moduláris ketrecből kiépített, teljesen besötétített és befüstölt akadálypályán (pszichikai pálya) kellett végigmenniük párban a versenyzőknek, mért időre, melynek során arra is figyelni kellett, hogy ne szakadjanak el egymástól. A harmadik feladat egy személygépjármű közlekedési balesetének műszaki mentése volt.
A csapat, tisztes helytállással a rangos harmadik helyezést szerezte meg, valamint a legjobb életmentésért járó különdíjat is kiérdemelték.
A csapat tagjai:
Csapi Tamás tű. százados (csapatvezető)
Borbás Roland tű. törzsőrmester
Hegyi Viktor tű. őrmester
Kis Adrián Benjámin tű. őrmester
Gratulálunk!