Ár- és belvízi veszélyeztetettség
Bács-Kiskun megyét nyugatról, mintegy 129,7 km hosszan a Duna folyam, míg keletről a Tisza folyam 30.4 km-es szakasza határolja.
Az 1960-as években végrehajtott megyei vízrendezési eljárások, következtében számos területről (elsősorban nádasokból és rétekről) lecsapolták, és csatornákba gyűjtötték a természetes és mesterséges, talaj és felszíni vizeket. A megye legnagyobb csatornája a megyét hosszában átszelő Dunavölgyi–főcsatorna. Jelentősebb vízhozammal bír további két csatorna, az Alsó-Bácskában elterülő Ferenc-csatorna és bekötői, illetve a keleti részen kiépített Dogéri-főcsatorna a gyűjtő csatornáival.
A természetes és mesterséges tavak – állóvizek (Kólón-tó, Vadkerti-tó, Kunfehér-tó, Sós-tó, Fehér-tó, Szelidi-tó, Földvári-tó, és halastavak), illetve az előzőekben említett folyamok ellenére is a talaj vízszint drasztikusan süllyedt a lecsapolások következtében, egyes részeken az elsivatagosodás veszélye áll fenn. Ennek ellenére a megye legnagyobb természeti veszélyeztetettségét a vizek kártételei okozzák.
A megye hullámterei, árterületei (sok helyen szabálytalanul) beépítésre kerültek, azokat művelés alá vonták. Az állami és önkormányzati, társulási védművek állapota leromlott, karbantartásuk nem megoldott. A gátak korona magasága a Duna folyamon a mindenkori legmagasabb vízállásra, illetve + 1,5 m-re vannak méretezve, míg a Tisza folyamon a korona magasság a mindenkori vízállás szintjén, illetve az alatt van. A földrajzi adottságokat vizsgálva számolni kell a dél-északi visszaáramlással, a határon túli gátszakadással.
A megye 25 településén jelentkezik rendszeresen vízkár-elhárítási feladat, a lakosság 30%-a (173.877 fő) veszélyeztetett ár- és belvíz által. Folyóink árvizeinek matematikai-statisztikai vizsgálata alapján átlagosan 2-3 évenként közepes, 5-6 évenként jelentős, 10-12 évenként rendkívüli árvizek, kialakulásával kell számolni. A jelentősebb árhullámok tartóssága a felső szakaszokon 5-10, lejjebb 50-120 napig is terjedhet. A megye területi elhelyezkedéséből adódóan a veszélyeztetettség várható időpontja és nagysága előre behatárolható. További segítségként jelentkezik a védekezés tervezésénél a sokéves átlagok feldolgozása, amely alapján 0,01 %-os árvízre 100 évente, 0,001 %-os árvízre 50 évente kell számolni.
A kedvezőtlen domborzati és éghajlati adottságok mellett tovább növeli a megye ármentesítési problémáit, hogy az árvizek által veszélyeztetett területek a megye legértékesebb, sűrűn lakott területei.
Hazánkban, így megyénkben is a szélsőséges időjárási és vízjárási adottságok következtében évszázados küzdelem folyik a vizek kártételei ellen. Évszázados céltudatos tevékenységével hódítottuk el a víztől - mint veszélyforrástól - művelésbe vont és beépített területeink nagy részét. Ezért a vizek kártétele elleni védekezés az emberi élet, az egyéni és nemzetgazdasági vagyon biztonságának védelmére folyamatos, s bár költségigényes, de elengedhetetlen feladat.
A vizek kártétele elleni védekezés összetett feladat, nem elegendő csak a védművek (töltések, gátak, csatornák, zsilipek, szivattyútelepek, stb. ) kiépítése, szükséges ezek állapotának folyamatos fenntartása is.
A védőművek kiépítése, fenntartása mellett fel kell készülni a rendkívüli hidrometerológiai helyzetre, a pusztító árvizek, belvizek és a helyi vízkárok elleni védekezési munkára is.
A felszíni vizek nem ismernek határokat, tulajdonosi jogokat. Egységes vízrajzi rendszert képeznek. Egyazon vízrendszerbe tartozó települések, mezőgazdasági területek vízkár elleni védelme egymástól függetlenül nem oldható meg, a vízfolyások, belvízcsatornák tulajdonosainak, kezelőinek szorosan együtt kell működniük.
A vízkárok okait elsődlegesen a természeti adottságokban - domborzati, éghajlati és időjárási viszonyok - kell keresni, másodlagosan az emberi beavatkozásban vagy azok hiányában.
A dombvidéki területeken az adott éghajlati viszonyok mellett az időjárási elemek jelentkezése igen változatos, egymáshoz egészen közeli domborzatokon is nagy különbségek tapasztalhatok. A változatosság kialakulásában nagyobb részt a helyi domborzati viszonyok játszanak szerepet. Az időjárási különbségek a csapadék előfordulásában, eloszlásában, hevességében mutatkoznak meg.
A síkvidéki területeken a természeti jelenségek térbeli és időbeli eloszlása csaknem azonos, jelentősebb eltérések csak egymástól nagy távolságban jelentkeznek, de helyi záporgócok kialakulhatnak.
A vízkár kialakulása szembonjából mindkét területen döntő jelentőségű a csapadék. A területre jutó csapadék egyrészt beszivárog talajba, másrészt elpárolog, illetve a talaj felületén lefolyik, a mélyebb területeken összegyűlik. A csapadék halmazállapotától és hevességétől, a hőmérsékleti viszonyoktól függ a vízkárveszély nagysága.
